Cikkek, esettanulmányok a biologikáról

A vércukorszint változások a környezeti tényezők változása miatti igények létrejöttével, konfliktushelyzetek megoldása érdekében, túlélésünk érdekében alakulnak ki, és természetes velejárói a hétköznapjainknak

Amikor az orvostudományban veseelégtelenséget vagy veseleállást diagnosztizálnak, azt többnyire úgy képzelik el, mintha a vese egy afféle "tésztaszűrő" lenne és a lyukacskái idővel, vagy helytelen használatból adódóan, esetleg valamiféle fertőzés vagy más betegség következményeként eltömődnek, amivel aztán felhalmozódnak a testben a méreganyagok, és csökken, illetve idővel leáll a vizeletürítés.
Habár a vese fő feladata ténylegesen a vér folyamatos szűrése, de a szervben található különböző csíralemez származású szövetek különböző módon segítik a működésünket, és különbözőképpen reagálnak egy környezeti változás, illetve egy változásból adódó igény megjelenése esetén...

A keleti zodiákus sárkányának, a nyugati állatöv Mérleg jegye felel meg, - amivel persze a legtöbb kínai asztrológiát űző mester nem értene egyet, mindenesetre nekünk ez az információ most nagy segítségünkre lesz, lévén, hogy néhány házisárkányon kívül nemigen ismerek élő példányt.
Élnek ugyan sárkányhoz hasonló hüllők, mint a komodói sárkány, de azok szimplán hüllők, szárnyak nélkül, vagy tudunk történetekről, mint például, hogy Mihály arkangyal legyőzi a sárkányt, de ezek közül egyik sem elegendő, vagy nem egészen a megfelelő információ...

Ahhoz, hogy a meddőség okára választ találjunk, észre kell vennünk, hogy a várandósság alatt egy sebezhetőbb, védtelenebb, kiszolgáltatottabb állapotban vagyunk, ami a természetben nem megengedhető valamiféle biztosíték nélkül.
Biológiai szempontból a TERHESSÉG mindig plusz TERHET jelent az egyén/egyed életében.
Egy emlős esetében a magzat fejlődéséhez, és a testének növekvő méretének, súlyának viseléséhez, majd a fiatal egyedek neveléséhez, a testnek mindig plusz energiára, plusz táplálékra és pihenésre van szüksége.

Brit kutató-professzorok állítják, hogy a múlt század óta globálisan és drasztikus mértékben terjed a rövidlátás.
Ha otthon vagy a biologikus gondolkodásban, akkor tudod, vagy hamar megtalálod a jelenség Hamer doktor által leírt eredetét, hogy a rövidlátás oka egy "egy hátulról jövő veszély félelmi konfliktus".
De, hogy mi ez pontosan, és miért alakul ki, annak szemléltetéséhez vegyük a pókok példáját...

Ha a porallergiáról beszélünk, a leginkább érintett szövetünk - mint ahogy a pollen allergiák esetén is, - az orrüregekben lévő nyálkahártya.
Az orr nyálkahártya egyik legfontosabb feladata, hogy a belélegzett "szennyeződéseket", azaz a levegő por- és baktérium stb. tartalmának nagy részét kiszűrje.

A növények, pont úgy, ahogy a mikroorganizmusok, a számukra megfelelő környezetben tudnak jól fejlődni. Minden növénynél létezik egy olyan optimális állapot, - optimális klíma, táptalaj, hőmérséklet, nedvességi viszonyok stb. - ahol kedvére tud burjánzani és szaporodni.
A parlagfű esetében sincs ez másképp. Ami a növényt mégis megkülönbözteti a többitől, hogy szívóssága révén olyan területeken is jól érzi magát, ahol más növény az életéért küzd.

Mivel a darázs szúrásához kapcsolatos tünetek igen változatosak, és egyénenként különbözőek, (de sokszor egy adott ember életén belül is különbözőek), ugyanakkor, számtalan esetben egyáltalán nem is jelentkeznek, ezért nem lenne helyénvaló szimplán a darázs mérgét felelősként beállítani a reakciók miatt.

A szaruhártya a szemgolyó külső védőburkolatának az elülső, áttetsző része.
A szaruhártya módosult laphámszövet. A laphámszövetek érintkezés elhatárolódással, elválasztással kapcsolatban reagálnak. De mivel a szem a látás szerve, ezért a szaruhártya reagál a vizuális, látással, látvánnyal kapcsolatos elhatárolódásra is.

A 2023-as a nyúl éve, ennek apropóján nézzük meg egy kicsit közelebbről a nyúl energiáit!
Ami talán mindenkinek eszébe jut a nyúlról, az a termékenység, szaporaság, hiszen a húsvét jelképévé is emiatt vált, hogy arra az évre termékenységet hozzon.
Na de mi van ennek a hátterében?

Az aranyér a végbél laphám regenerálódási tünete. Azért fontos, hogy ez egy regenerálódási tünet, hogy lássuk, hogy nem egyszerűen csak ott termett egy gyulladás a végbél laphámszövetén, hanem ezt megelőzte egy laphámsorvadás, laphám elvékonyodás.
Na de, mi értelme van ennek a laphámsorvadásnak?

Az orvoslás azon a hiedelemrendszeren alapul, hogy a bennünk lévő elváltozásoknak külső okai, felelősei vannak, amik valamilyen módon a szervezetünkbe jutva, eszeveszett randalírozásba kezdenek.
Hogy a szervezetünk elromolhat, hogy nem képes az öngyógyulásra, hanem egy-egy "hiba" esetén, - mint egy szerelőnek, - be kell avatkoznunk a megoldás érdekében.
Teljesen mindegy, hogy az akadémikus orvoslás kezeléseiről, vagy valamely alternatív gyógymódról beszélünk, mind azért született, hogy ezt a hiedelmet kiszolgálja, hogy segítsen a képzelt ellenségeinket legyőzni valahogy. Ha nem gyógyszerrel, akkor gyógynövénnyel, vagy gyógykezelésekkel, vagy ráolvasással, de minden gyógymód ennek a dualisztikus, ellenségközpontú rendszernek a "háborús stratégiája".

A stroke jelentése 'agyi érkatasztrófa'.
Ezt a fogalmat két részre osztják,
az egyik, amit "agyi infarktusnak" (iszkémiás stroke) neveznek, amikor azt feltételezik, hogy valamely agyi ér elzáródása miatt, az adott agyi terület vérellátási zavara különböző működészavarokat, károsodást eredményez,
a másik, az agyvérzés, (a vérzéses stroke,) amikor az agyi ér sérülése miatt az erekből kilépő vér károsítja az agyállományt.

Könnyebben megérthetjük egy-egy elváltozás okát, ha megnézzük, hogy az adott szerv az állatok világában miért alakult ki, és milyen szerepet tölt be. Ez esetben a koala evolúciójának perpektívájából vizsgáljuk a vakbél működését, és a demencia és az agysorvadás kialakulásának okát.

Könnyebben megérthetjük egy-egy elváltozás okát, ha megnézzük, hogy az adott szerv az állatok világában miért alakult ki, és milyen szerepet tölt be. Ez esetben a zsiráf evolúciójának perspektívájából vizsgáljuk a melanomát és a szívizom megnagyobbodást.

A női testben természetes folyamat, hogy tüszőrepedéstől kezdődően, a progeszteron szint megnövekedésével a szervezetben a mell mirigyállománya növekedni kezd, a mirigylebenykék sejtjei osztódásba kezdenek, hogy azok, (megtermékenyítés esetén) mire a baba kibújik a pocakból,  felkészüljenek a táplálandó utód ellátására.

Tehát közismert tény az, hogy igény (várandósság) esetén a tejmirigy szövetek szaporodásba kezdenek, hogy a "tejüzem" teljesítménye az adott határidőre megfeleljen az elvártaknak, -hiszen a tejmirigyek mennyiségétől függ a termelődő anyatej mennyisége.

A húgyutak laphámszövete a területhatár kijelölési konfliktusokra reagál.
A területhatár kijelölést, vagy birtok kijelölést az állatok esetében talán kézenfekvőbb a húgyutakhoz társítani, amikor látjuk, hogy egy kutya végigjelöli a fák törzsét az utcában, - ezzel szagmintát hagyva a többi egyednek, hogy azok tudomásul vegyék, hogy az az ő felségterülete.

A motorikus bénulás a kéregállomány motorikus kéregmezőjébe csapódó góc következménye,  ami egy "menekülési konfliktus" hatására beinduló értelmes biológiai különprogram.
Ez a biológiai válaszreakció akkor jön létre, ha a "ragadozó" elől való menekülésnek már nincs más módja, mint a hullareflex, mintegy utolsó megoldás arra, hogy a halál torkából, vagy egy végzetesnek érzékelt helyzetből megmeneküljünk.

A járványok kapcsán előfordulhat, hogy eleinte megkérdőjelezzük a biológiai természettörvények működését. Lehet, hogy egyénileg már megtaláljuk az elváltozások mögötti érzelmeket és konfliktusokat, de hogyan fordulhat elő, hogy emberek tömegei ugyanazzal az érzelemmel reagálnak egy-egy helyzet kapcsán?

A bolhákat egy az emberben/állatban megjelenő igény, illetve energetikai minőség "teremti" annak környezetébe.
A hozzájuk kapcsolódó történetek utólag már-már viccesek is lehetnének, ha a kiirtásuk érdekében vívott háború nem lenne olyannyira idegőrlő, hogy egy idő után akár a házat is rájuk gyújtanánk csak hogy szabadulhassunk tőlük...

Bénuláson egy testrész részleges vagy teljes működéskiesését értik. A neurológiában a bénulás az idegek működőképességének csökkenését jelenti, a vele járó érzés- és mozgáskiesésekkel.
Amikor a Biologikában bénulásról beszélünk, akkor azokról az esetekről beszélünk, amikor ez nem baleset vagy mérgezés következtében történik, hanem biológiai konfliktus következménye.

Éjjel, vagy legalábbis amikor alszunk folyamatosan azokat a korábban megélt, konfliktusainkat és traumáinkat dolgozzuk fel, amiket tudatosan vagy nem tudatosan elrejtünk, amikkel félünk és/vagy nem akarunk szembesülni.
A horkolás
Éjszakai ágybavizelés

A száj a szájüreggel induló tápcsatorna táplálék-/falat-felvevő része. Az ajkak felülete laphámmal borított, ami funkciójából adódóan az érintkezéssel/elválasztással és érzékeléssel kapcsolatban reagál. (ajakherpesz, repedezettség, afta)

A légúti (laphám)elváltozások, és azok kialakulásának érzelmi háttere, az orr illetve a légutak laphámszövetének széleskörű funkcionalitása miatt igen sokféle lehet.

Az orr nyálkahártya részt vesz az illatok, a hőmérséklet érzékelésében, a légzéshez szükséges levegő szűrésében, felmelegítésében, párásításában a légutakba került szennyeződések tisztításában.

Akkor félünk megnyilvánulni, ha ebből korábban már baj, fájdalom származott. Ha a múltban valamely képességünk használata vagy ténylegesen egy nagyon durva romboláshoz, esetleg halálesethez vezetett,
vagy azt az érzetet ültették el bennünk, hogy a környezetünkben kialakult veszteségeket a mi létünk vagy cselekedeteink okozták.

Ahogy ma erre többnyire gondolunk az a dualitás nézőpontjából történik, ahol ez a kifejezés a "pozitív gondolkodás ruháját ölti", ami itt azt jelenti, hogy "minden jó, minden csodálatos", tehát kizárok a látószögemből mindent, ami számomra nem kellemes, amitől félnem kell. Az "ún. pozitív gondolkodás" ugyanúgy az aktuális helyzettel kapcsolatos ellenállás, mint ahogy az "ún. negatív gondolkodás", csak az a különbség, hogy a spektrum másik részével nem akarunk szembesülni.

Hiába vagyunk un."tudatos teremtők", ha nem veszünk tudomást a minket irányító evolúciós programokról, egy aprócska környezet által kiváltott félelem máris észrevétlenül a szándékainkkal ellentétes irányba vezet minket.
Szeretném, ha értenénk, hogy milyen egyszerűen "bedarálhat az élet", hogy mennyire könnyű folyamatosan ismétlődő programok csapdájába kerülni, és mennyire egyszerű letérni egy vágyott útról, "csak" azért, mert egy valaha belénk integrált program szerint az a helyes megoldás. Persze itt a "csak", csupán akkor nyeri el jelentéktelen mivoltát, amikor kiszabadultunk félelmeink börtönéből, egészen addig ez az erő hatalmasnak tűnik.

Az állatok vagy állati szimbólumok mindig ott jelennek meg, ahol a hozzájuk kapcsolódó energetikai minőség jelen van.
A patkány energiához tartozik a kommunikáció, de nem a fennkölt, emelkedett formája, hanem az állat életmódjából adódóan sokkal inkább a rejtett, "zárt ajtók mögötti" fajtája, ami a mindennapi világunkban leginkább a politika, a titkos szekták, gyülekezetek kommunikációja, valamint a patkány járatrendszer-építő tulajdonságából adódóan a mindent behálózó, mindennapi "értéktelen" és öncélú, önérdekű információ áramlása, árasztása, terjesztése, ami ma leginkább az internet, a média nagy része, a közösségi média.

Minden elváltozásunk - vagy bennünk zajló változás - egy túlélés érdekében történő alkalmazkodás.
Ha úgy érezzük, hogy a környezetünkben történő változások veszélyeztetik az aktuális, megszokott jólétünket, nyugalmunkat, pozíciónkat, egészségünket stb. a testünkben (el)változásokat hozunk létre a helyzethez való alkalmazkodásként, annak megoldása érdekében.

Hogy mivel foglalkozom..? Röviden talán azt mondhatnám, hogy azokat az életünket vezénylő programokat tanulmányozom, amik túlélésünk érdekében irányítanak bennünket, azt az illúziót keltve, hogy a döntéseinket mi magunk, tudatosan hozzuk meg... Ami egyén szintjén annyit jelent, hogy azokat a biológiai különprogramokat, programozó eseményeket vizsgálom, amik az adott személy életében egy-egy testi elváltozás vagy viselkedésminta kialakulásához […]

Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám! Ha bármi kérdésed van, elérsz az alábbi helyeken:

Fontos linkek

Adatkezelési tájékoztatóCikkekTanfolyamokKonzultációKapcsolatRólam
© Copyright 2017-2024 - Elek Noémi - Minden jog fenntartva.
envelope-ophonefacebookyoutube-playpaper-plane