Mi áll ténylegesen a "veseleállás" -hátterében? - biologikus elemzés a teve evolúciójának nézőpontjából

Amikor az orvostudományban veseelégtelenséget vagy veseleállást diagnosztizálnak, azt többnyire úgy képzelik el, mintha a vese egy afféle "tésztaszűrő" lenne és a lyukacskái idővel, vagy helytelen használatból adódóan, esetleg valamiféle fertőzés vagy más betegség következményeként eltömődnek, amivel aztán felhalmozódnak a testben a méreganyagok, és csökken, illetve idővel leáll a vizeletürítés.

Habár a vese fő feladata ténylegesen a vér folyamatos szűrése, de a szervben található különböző csíralemez származású szövetek különböző módon segítik a működésünket, és különbözőképpen reagálnak egy környezeti változás, illetve egy változásból adódó igény megjelenése esetén.

Amíg a vér folyamatos átszűrését a vese kötőszövetei végzik, a víz visszaszívása, illetve a vizelet kieresztésének szabályozása a mirigyszövetek, a kiválasztott vizelet kivezetése a laphámszövetek feladata.

Ez annyit jelent, hogy a vese anélkül tudja csökkenteni, vagy leállítani a vizelet kieresztését, hogy a vér szűrése leállna.

De miért lenne erre szükség?

Hogy ezt megértsük, ahhoz látnunk kell, hogy a víz lételemünk, és ha nem tudnánk folyamatosan biztosítani a folyadék utánpótlásunkat, akkor kb. egy héten belül kiszáradnánk. Persze a mai modern világunkban erre nem sok esélyünk van, de előfordulhatna mondjuk egy civilizációtól távoli környezetben, illetve jelentősen lerövidülne ez az időtartam, ha például valahogy hirtelen egy sivatagban találnánk magunkat.

A természetben a vízvisszatartás specialistája: a teve.

A teve már régóta alkalmazkodott a szélsőséges sivatagi körülményekhez.

Köztudott, hogy az állat széklete olyan száraz, hogy tüzet lehet vele rakni, (amelyhez egy hosszú vastagbelet fejlesztett,) de ugyanúgy fokozott víz vízvisszatartáshoz alakult a veséje is. Ahhoz, hogy a leginkább koncentrált vizeletet hozza létre egy olyan vesét fejlesztett ki, amely (a hasonló méretű, de kevésbé szélsőséges körülmények között élő emlősökéhez képest) egy jóval, 3x hosszabb Henle-kaccsal, egy vastagabb gyűjtőcsatornával és sűrűbb érhálózattal rendelkezik, amivel meg tudja oldani, hogy épp csak annyi folyadék távozzon a testéből, amennyi feltétlenül muszáj.</

A teve normál körülmények között, - tehát amikor rendelkezésére áll a folyadék, - napi 1x üríti a vizeletét, de ha sivatagi körülményekbe kényszerül, akkor napokig visszatartja, hogy minél tovább fenntartsa a homeosztázist, - a testének a megfelelő folyadék arányát, hogy az minél hosszabb ideig megfelelően tudjon működni, azaz minél nagyobb legyen az esély arra, hogy túléli a szélsőséges körülményeket a következő oázisig.

 

De mi emberek is rendelkezünk ezekkel a képességekkel, és pont úgy, ahogy a teve, ha kiszáradás-veszélyes állapotba kerülünk, akkor a vese mirigyszövete azonnal reagál, és a vesegyűjtőcsatorna egyszerűen lezár és addig nem enged át folyadékot, amíg újra vízhez nem jutunk.

Ami a különbség, hogy mi már más dolgokat is lételemként érzékelünk az életünkben, nem csak a vizet, és ezek "forrásának elapadása" esetén, ugyanezt a "kiszáradás-félelem vagy partra vetettség" állapotát éljük meg.

 

Ezért, ha úgy érezzük, hogy egy adott környezetben/helyzetben az anyatermészet által nyújtott bármiféle, számunkra létszükségletnek számító (anyagi-, pénzügyi-, érzelmi- orvosi-, szellemi-, megoldásbeli-, stb.) ellátás, vagy gondoskodás megszűnik vagy akadozik, és kiszolgáltatottá válunk a sors kezeinek, akkor egyszerűen elzárjuk a lefolyót, hogy minél tovább bírjuk, és minél nagyobb esélyünk legyen rátalálni egy oázisra.

 

Ilyen például, amikor életünkben elapad egy anyagi forrás, és emiatt partra vetettnek érezzük magunkat,
vagy kimerül egy helyzethez kapcsolódó megoldás- vagy tudás-forrásunk,
vagy ha megszűnik egy szeretet-forrás vagy gondoskodás-forrás, amit egy hozzátartozónktól, vagy környezetünktől kaptunk, amiből töltekezhetnénk.

 

De a konfliktus egy tipikus előfordulási helye: az egészségügy.
Egyrészt azért, mert arra vagyunk szoktatva, hogy ha bármi bajunk adódik, akkor elmegyünk az orvoshoz, és ő majd megoldja, és ha véletlenül már az orvos sem tudja, hogy mit kezdjen a problémával, ha csak a széttárt kezeivel találkozunk, akkor megrémülünk, hogy "ki más tudna segíteni, ha már ő sem?";
másrészt pedig, ha ahhoz szoktunk hozzá, hogy magunk oldjuk meg a problémáinkkal, de valamiért mégis orvosi ellátásra kényszerülünk, és emiatt kiszolgáltatottnak érezzük magunkat.
Vagy ha egy diagnózis miatt attól félünk, hogy hogyan fogjuk ezután ellátni a családunkat, vagy épp ki fog gondoskodni rólunk, ha kiszolgáltatott állapotba kerülünk?

 

Az érzelmek illetve a bennünk kialakult igény intenzitásától függően a vese mirigyszövete teljesen vagy részlegesen is képes a vizeletáthaladást befolyásolni, (illetve a mirigyszövet szaporulatával képes több visszaszívásra alkalmas szövetet is létrehozni,) melynek következményeként a test elkezd a víz-tartalékot felhalmozni, ami egy általános felvizesedésben mutatkozik meg.

 

Önmagában egy vesegyűjtőcsatornát érintő elváltozásnak nem kellene, hogy veszélyes legyen, viszont más elváltozásokkal szinkronban okozhat problémát. A fokozott víz felhalmozással ugyanis növel más regenerálódási ödémákat, ami súlyosbítja a kapcsolódó tüneteket és plusz fájdalmat, komplikációt okozhat.

Emiatt mindig törekedni kell arra, hogy az érintett "partra vetettség" konfliktusa minél előtt megoldódjon, - és egy hosszabb ideig tartó vesegyűjtőcsatorna elzáródást ne fokozzunk infúzióval, vagy szimpatikotóniás állapotot gátló készítményekkel.

Ugyanis amint megszűnik a "kiszáradás-félelmünk", amint elmúlik a "partra-vetettségünk", a vesegyűjtőcsatornák szinte azonnal átjárhatóvá válnak, és megkezdődik a vizelet kieresztése...
Például innen is tudható, hogy nem "romlott el" a vesénk, és nem "szűrőcserére" van szükség, hanem arra, hogy megoldjuk a konfliktusainkat.
A szerveink az érzelmi igényeinkkel, a szükségleteinkkel összhangban és szinkronban működnek.

Ezen írás nem törekszik teljességre, a témakör csak egy részét érintettem, és a bennünk zajló biológiai folyamatok és a konfliktus jellegének megértésére szolgál. Minden ember élete-életvonala egyedi, ezért a pontos kiváltó okokat személyre szabottan, a megélt események függvényében érdemes vizsgálni. Az, hogy ki hogyan birkózik meg a konfliktusaival egyénenként változó, más területeket másként kezelünk, attól függően, hogy mennyi negatív tapasztalatunk, kudarc élményünk gyűlt ott össze. Egy konfliktus feltárása nem helyettesíti az orvosi ellátást.

Kapcsolódó cikk: Karantén szindróma - felvizesedés

Hogy ne maradj le semmilyen aktuális információról, iratkozz fel a hírlevelemre!

Tudj meg többet:

 

Ha szeretnél közreműködni abban, hogy milyen témában jelenjenek meg cikkek vagy egyéb tartalmak,
azt alább a hozzászólásoknál megteheted. Nagyra értékelem a visszajelzésed!
Ha támogatnád a munkám, sokat tudsz segíteni a cikkek megosztásával,
hogy az információ eljusson a megfelelő helyre, a megfelelő emberekhez.
Köszönöm megtisztelő figyelmed!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám! Ha bármi kérdésed van, elérsz az alábbi helyeken:

Fontos linkek

Adatkezelési tájékoztatóCikkekTanfolyamokKonzultációKapcsolatRólam
© Copyright 2017-2025 - Elek Noémi - Minden jog fenntartva.
envelope-ophonefacebookyoutube-playpaper-plane