Világomban minden rendben van. Vagy mégsem?

"Világomban minden rendben van."

Nagyon divatos ezt emlegetni, de tényleg "minden rendben van"? 🙂

Ezt a kifejezést igazán a non-dualitásból lenne érdemes szemlélni, és ez esetben annyit jelentene, hogy elfogadom azt a helyzetet, ami van, hogy "minden az ami", "minden olyan amilyen", tehát nem ítélkezek felette. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudnék, vagy nem lenne érdemes hozzájárulni a helyzet egy számomra kedvezőbb irányba történő alakulásához, szimplán azt, hogy a nem állok ellen a jelen állapotnak.

Ezzel szemben, ahogy ma erre többnyire gondolunk az a dualitás nézőpontjából történik, ahol viszont ez a kifejezés a "pozitív gondolkodás ruháját ölti", ami itt azt jelenti, hogy "minden jó, minden csodálatos", tehát kizárok a látószögemből mindent, ami számomra nem kellemes, amitől félnem kell. Az "ún. pozitív gondolkodás" ugyanúgy az aktuális helyzettel kapcsolatos ellenállás, mint ahogy az "ún. negatív gondolkodás", csak az a különbség, hogy a spektrum másik részével nem akarunk szembesülni.

Ez a "túlzó, túlontúl pozitív, csillámpóni látásmód" a természetes működésünkben tulajdonképpen egy biológiai válasz arra, amikor úgy érezzük, hogy több irányból megbénít a félelem, és képtelenek vagyunk a cselekvésre a helyzet megváltoztatásához. (Ez az ún. "lebegő konstelláció" a Biologikában). Ilyenkor az elme vakfoltossá válik a konfliktusok témájára, és jelentősen eltávolodik tőle, hogy kevésbé érezzük a fájdalmat, ha már az aktuális helyzetre nem találunk megoldást.
Ebből a konstellációból többnyire egyedül is felszabadíthatjuk magunkat, ha ezt felismerjük, és hajlandóak vagyunk objektívebben szemlélni az eseményeket, megoldást keresni rá, és ezzel szembenézni a félelmeinkkel. Habár többnyire nem akarunk... 🙂

Ha biológiai természettörvények figyelembe vételével gondolkodunk, gyógyulásunknak az (szinte) egyetlen feltétele az, hogy valamilyen módon megoldjuk a konfliktust, hogy az érzelmi frusztráció megszűnjön. Az előbbi "rózsaszínre festett" állapot az, amikor úgy várjuk a gyógyulást (akár bármiféle külső segítségtől, csodatevőtől, csodaszertől), hogy nem oldottuk meg a konfliktust. Lehet, hogy átmenetileg enyhülnek a tünetek, de valódi felépülés nem történik. Persze mindenki tudja, hogy a legnehezebb saját helyzeteink és problémáink végére pontot tenni, és sokkal egyszerűbb egy megmentő segítségében reménykedni, de ettől még a természet törvényei nem változnak.
Ha semmi nem változik, semmi nem változik.

Míg a "pozitív gondolkodásnál", a "lebegő konstellációnál", egy olyan veszélytől félünk és azt akarjuk elkerülni, ami még nem következett be, a "negatív" oldalon, egy "bosszankodásnál", vagy dühkitöréseinknél, az "agresszív konstellációnál", már elért a veszély, már érezzük a környezetünkben a hatásait, és ezzel nem feltétlen akarunk együtt élni.

Egyik oldal sem jobb a másiknál. Mindegyik csak egy állapot. Lehet, hogy egyik nap még nem ért el a veszély és még pozitívan tudunk gondolkodni mindenről, a következő nap pedig már minket is érint, már a bőrünkön érezzük a változásokat és könnyedén átkozunk el bárkit, akivel találkozunk. Persze a környezetünknek többnyire sokkal kényelmesebb elfogadni, hogy csendben mosolygunk, mint hogyha dühöngünk. Viszont azt fontos tudnunk, hogy attól, hogy elnyomjuk az agressziót, attól még nem fog eltűnni. Minél inkább megpróbáljuk magunkba préselni, annál inkább akar majd utat törni magának különböző helyzetekben és fórumokon, autóvezetés közben, egy politikust látva, vagy bármely igazságtalanság tapasztalásakor.

Mindkét esetben az lenne a szerencsés, ha kifejeznénk az érzelmeinket, ha hajlandóak lennénk szembenézni a félelmeinkkel és megélni a dühünket, gyűlöletünket.

Ugyanis csak akkor tudunk hideg fejjel, érzelemmentesen gondolkodni és ténylegesen döntéseket hozni és nem csak reagálni, ha nem feszítenek belülről az indulatok, ha nem korlátoznak a félelmeink. Addig amíg ezek az érzelmek kifejezetlen maradnak, addig hajlamosak vagyunk bármely szembejövőre, aki kiváltja belőlünk, kivetíteni a korábban (apával, testvérrel, az alsós tornatanárral...stb kapcsolatban) megélt frusztrációinkat, addig egy módosult, beszűkült látószögű lencsével szemléljük a világot.

Minden konfliktus során az ego sértettséget, vereséget, alárendeltséget él meg a másik féllel, a környezettel szemben, és az ebből adódó információt tárolja, védelmezi, és a konfliktusnak megfelelő válaszreakciókat társít hozzá - arra az esetre, ha a későbbiekben újra szembekerülne a problémával. Ha megengedjük magunknak, hogy az ego megélje saját igazságát, - ami minden esetben az adott területhez kapcsolódó a büszkeségünk feladását jelenti, - ha kifejezzük az érzelmeinket, ha hangot adunk a kiváltott sérelmeknek, igazságtalanságnak, haragnak, félelemnek, azzal az felszabadítjuk az ego-t az alárendelt helyzetéből, és ezzel egy ütemben gyógyulunk egyéni és közösségi szinten is.

Nem feltétlenül kell, hogy az érzelem kifejezés azzal szemben történjen, annak a jelenlétében, aki ezt kiváltotta belőlünk, (mert egyáltalán nem biztos, hogy ténylegesen neki szól, sokkal valószínűbb, hogy egy régen elnyomott fájdalmas emlék került általa előhívásra).
Igazából, több szempontból is szerencsésebb a feszültséget egyedül levezetni, amihez persze szükséges egy megfelelő mértékű tudatosság. Alkalmas lehet erre egy boxzsák, vagy egy párna, vagy fal vagy bármi, amit ütni lehet, egy hely, egy autó, egy erdő, ahol ordítani, kiabálni lehet, ahol sírni lehet.  Alkalmasak lehetnek az aktívabb mozgásformák is, habár felfokozott idegállapotban nem feltétlen ajánlom, mert nagy a sérülés kockázata. (A érzelmeknek a legelőnyösebb kifejezésmódja az érzelem fajtájától és az egyéntől függően is különböző.)

Teljesen mindegy, hogy életünk mely területén jelennek meg félelmeink vagy indulataink, a fenti álláspont minden téren alkalmazható, - illetve érdemes lenne alkalmazni - legyen az az aktuális közélet, a kapcsolataink, vagy az elváltozásokkal kapcsolatos hozzáállásunk.

 

Fontos megjegyeznem, hogy ezen írás nem törekszik teljességre, a témakör csak egy részét érintettem. Minden ember életvonala egyedi, ezért a pontos kiváltó okokat személyre szabottan, a megélt események függvényében érdemes vizsgálni. Az, hogy ki hogyan birkózik meg a korlátaival egyénenként változó, más területeket másként kezelünk, attól függően, hogy mennyi negatív tapasztalatunk, kudarc élményünk gyűlt ott össze.

További információt a témával kapcsolatban az Önértékelés tréningeken vagy személyes konzultációk során tudhatsz meg.

Kapcsolódó írások: A komfortzóna fogságában

    Vigyázat Csillámpóni! - túlzások, elzárkózások, pozitív gondolkodás

Hogy ne maradj le semmilyen aktuális információról, iratkozz fel a hírlevelemre!

Tudj meg többet:

Nagyra értékelem a visszajelzésed!
Elkötelezetten dolgozom azon, hogy a megfelelő információ eljusson Hozzád, hogy a biologikus gondolkodás széles körben használhatóvá és hozzáférhetővé váljon. Ha szeretnél ebben támogatni, segítheted a munkám a cikkek megosztásával, vagy meghívhatsz egy virtuális kávéra. 🙂
Köszönöm megtisztelő figyelmed!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám! Ha bármi kérdésed van, elérsz az alábbi helyeken:

Fontos linkek

Adatkezelési tájékoztatóCikkekTanfolyamokKonzultációKapcsolatRólam
© Copyright 2017-2020 - Elek Noémi - Minden jog fenntartva.
envelope-ophonefacebookyoutube-playinstagram