Számos esetet ismerünk a rovarvilág és a növények együttműködéséről, mégis, csakúgy, mint a mikroorganizmusok esetében, amikor nekünk nem tetsző állapotokat tapasztalunk, a rovarok tevékenységeit többnyire kártékonynak ítéljük.
De vajon tényleg kártékonyak?
Mert attól, hogy valami egy adott pillanatban nem a mi érdekeinket képviseli, attól, hogy valami nekünk nem tetszik, nem jelenti azt, hogy egy adott növény vagy a természet körforgása szempontjából nem előnyös.
A rovarvilág két fő funkciója a növények szaporodásában való segédkezés (mint pl. a méhek esetében) és az elbontási folyamatokban való részvétel, illetve a két oldal egyensúlyban tartása.
A “kár-tevés” egyik kategóriába sem tartozik, mégis sok rovart, köztük például a cseresznyelegyeket, szeretjük a kártevő jelzővel illetni.
A cseresznyelégy lárvája (a „kukac”) a cseresznye termésében fejlődik ki, miután a nőstény légy a még zöld, de már fejlődő gyümölcs héját átszúrja, és egy petét rak bele. A kikelő lárva a gyümölcs húsát fogyasztja, miközben nő, majd a mag körül koncentrálódik, de magát a magot nem eszi meg, és amikor teljesen kifejlődött, kimászik a gyümölcsből, a talajra pottyan, és ott bebábozódik.
Ez első ránézésre egyértelműen parazita kapcsolatnak tűnik, ahol a légy profitál (szaporodási helyet és táplálékot kap), a fa pedig látszólag veszít, mert a termése károsodik. De vajon van-e bármi, ami a cseresznyefa számára is előnyös lehet ebben?
A túlélésen túl a növényeknek is elsődleges céljai közé tartozik a szaporodás, ami a cseresznyefa esetében azt jelenti, hogy a magja, minél távolabbi helyekre eljusson, és minél távolabbi területeket hódítson meg. Ebben a tevékenységben a cseresznyének leginkább a madarak segédkeznek.
A cseresznyelégy lárvája által megrágott gyümölcsök gyakran puhábbak, erjedtebbek, mint az ép, keményebb cseresznyék, ami jobban csábítja a rigókat, seregélyeket.
A madarak étrendjében a fehérje kulcsfontosságú, különösen a fiókanevelési időszakban. Egy kukacos cseresznye egyszerre kínál cukrot (a gyümölcshúsból) és fehérjét (a lárvából), így vonzóbb lehet, mint egy sima gyümölcs. A seregélyek például kifejezetten keresik a rovarokat a bogyókban, mert az plusz energiát ad nekik.
A cseresznye csonthéjas magja kemény és ellenálló, a lárva nem károsítja, és a madarak sem emésztik meg. Miután a madár megeszi a gyümölcsöt – a lárvával együtt –, a magot az ürülékével messzire szállíthatja, akár kilométerekkel arrébb a fa eredeti helyétől. Ez a távolsági szórás előnyös a cseresznyefa számára, mert csökkenti a helyi versengést az anyafa körül, és új területeket hódít meg.
A cseresznyefa nem fejlesztett ki specifikus védelmet a légy ellen (pl. vastagabb héjat vagy toxikus vegyületeket a gyümölcsben), ami arra utal, hogy a lárvák nem jelentenek fenyegetést a túlélésére vagy szaporodására, hogy evolúciós választ váltson ki.
A rovarvilág másik fontos szerepe: a lebontás. Például a hangyák a természet ökológiai takarítói, habár első ránézésre úgy tűnik, hogy ők teszik tönkre a növényeinket, különösen ha a hangya-levéltetű párost nézzük, de valójában egészen másról van szó.
A hangyák és levéltetvek között egy jól ismert mutualista viszony áll fenn.
A levéltetvek a növények nedveit szívják, és ebből mézharmatnak nevezett cukros váladékot ürítenek. Ez a mézharmat a hangyák számára értékes táplálékforrás, tele szénhidráttal. Cserébe a hangyák védik a levéltetveket a ragadozóktól (pl. katicabogarak, fátyolkák), és „gondozzák” őket – például áthelyezik őket jobb táplálkozási helyekre a növényen, vagy télen bolyokba viszik őket, hogy túléljék a hideget.
A hangyák „fejik” a levéltetveket – finoman megérintik őket a csápjaikkal, mire azok kiadják a mézharmatot. Ez egyfajta „mezőgazdaság”, amit a hangyák évmilliók óta űznek.
De a kérdés, hogy mi alapján választanak maguknak növényt prédául?
A növények életereje szorosan összefügg a környezeti feltételekkel, és ez meghatározza, hogy mennyire vannak kitéve a rovarok vagy más stresszfaktorok hatásának, - azaz, ha jól érzik magukat az adott környezetben, ha biztosítva van számukra a megfelelő mennyiségű tápanyag, víz, napfény, akkor életerőssé válnak, - ilyenkor az anyagcseréjük erős, a szöveteik ellenállóak, és a védekező mechanizmusaik hatékonyan működnek (pl. keményebb héj, másodlagos vegyületek termelése) és a rovarok nem vagy nehezebben telepednek meg rajtuk. Viszont ha nem érzik jól magukat, ha “stresszesek”, akkor legyengülnek és könnyebben hozzáférnek a rovarok.
Amikor egy növény vízhiány, vagy más okból kifolyólag legyengül, a sejtfala elvékonyodik, a nedvei megváltoznak – kevesebb cukrot vagy vizet tartalmaznak, és gyakran stresszvegyületeket (pl. aminosavakat, illékony anyagokat) bocsátanak ki. Hanyatlásuk riadót fúj a levéltetveknek, a hangyáknak (vagy más rovaroknak), amelyek felgyorsítják ezt a folyamatot azáltal, hogy elszívják a maradék nedvüket, és a növényi hulladékot „előkészítik” a talajlakó mikrobák számára.
Például a kertemben egy időre kimaradt a paprikák locsolása, a növények fonnyadni kezdtek, és azonnal megtelepedtek rajta a levéltetvek. De ahogy a növények újra vízhez jutottak, és újra életerőssé váltak a tetvek továbbálltak róla, anélkül, hogy bármiféle atrocitást alkalmaztam volna ellenük. Szimplán a paprika optimális állapota elég volt ahhoz, hogy a kis nedvszívók belássák, hogy nem választottak megfelelő célpontot.
Ha visszacsatolunk a cseresznyelegyekhez, érdemes újra szemügyre vennünk a lebontás során betöltött szerepüket is. A cseresznyefánál ugyanúgy igaz, hogy ha nem érzi jól magát, akkor könnyebben hozzáférhetővé válik a rovarok számára.
Ha egy gyümölcsfa már idősebb, és sok termése van, azok teljes “kihordása” sok energiát igényel. Mégis, ha a növény a nagy mennyiségű gyümölcs mellett egy olyan időszakkal szembesül, amikor pl. kevés a tápanyag, vagy szárazság lesz úrrá, akkor a fának a saját túlélése válik elsődlegessé, és nem a regiment gyümölcs érlelésére koncentrál.
Ilyen esetekben a cseresznyefa a legyengülésével meghívja a rovarvilág hozzá kompatibilis képviselőit, a cseresznyelegyeket, hogy azok megszabadítsák a tehertől, és “felajánlja a gyermekeit” egy gyorsított elbontási folyamatnak, hogy a lehulló gyümölcsökkel minél előbb juthasson vízhez és tápanyaghoz.
Ez a jelenség hasonló, mint amit azt erszényes emlősök világában, pl. a kenguruk esetében tapasztalhatunk. Náluk, mivel kiszámíthatatlan, hogy lesz-e megfelelő táplálék az utód felnevelésére, a kis joey már kb. 30 naposan kimászik az anyaállat méhéből a zsebbe, hogy szükség esetén könnyen meg lehessen szabadulni tőle, hogy ínséges időkben ne kelljen még hónapoking saját életerejét kockáztatnia, az utód életben maradása miatt. (Hiszen ha az anyaállat életét veszti, nélküle valószínű, hogy az utód sem marad életben sokáig.)
A rovarok egyfajta mikrokozmoszt képviselnek az élővilágunkban, míg a mikroorganizmusaink egyfajta nanokozmoszt.
De a mindkét világ esetben igaz az, hogy ha nincs igény a jelenlétükre, akkor nem jelennek meg.
Persze nem mindig egyszerű a természet vagy a növény “nézőpontját” előtérbe helyezni a saját érdekeink helyett…
Fontos megjegyeznem, hogy ezen írás nem törekszik teljességre, a témakör csak egy részét érintettem. Az állatok konfliktusainak, a növények reakcióinak jellege az egyedek és fajok életkörülményeinek függvényében változhat, ezért a pontos kiváltó okokat a faj, a környezet, az állattartó/növénytermesztő ismeretében, esetre szabottan érdemes vizsgálni.
További információt a témával kapcsolatban a tréningeken vagy személyes konzultációk során tudhatsz meg.
Kapcsolódó cikkek:
A madárinfluenza biologikus háttere
Ebcsont beforr - azaz, miért gyógyulnak gyorsabban az állatok?
Hogy ne maradj le semmilyen aktuális információról, iratkozz fel a hírlevelemre!
Tudj meg többet:
Ha szeretnél közreműködni abban, hogy milyen témában jelenjenek meg cikkek vagy egyéb tartalmak,
azt alább a hozzászólásoknál megteheted. Nagyra értékelem a visszajelzésed!
Ha támogatnád a munkám, sokat tudsz segíteni a cikkek megosztásával,
hogy az információ eljusson a megfelelő helyre, a megfelelő emberekhez.
Köszönöm megtisztelő figyelmed!
