Habár az orvoslás a változókort a női szervek elhasználódásaként értelmezi, a modern társadalom pedig nagyjából a női lét végének, a biológiai valóság mégsem azt sugallja, hogy innentől kezdve értéktelenné vagy céltalanná kellene válnunk…
A biológiában minden a túlélésről szól, illetve arról, hogy a leginkább életképesebb egyedek tulajdonságai öröklődjenek tovább.
Ha a menopauza tekintetében tényleg csak arról lenne szó, hogy a fajfenntartás szempontjából létfontosságú szerveink elromlanak, és semmiféle biológiai előnnyel nem járna a változókort követő ~40 év, akkor valószínűleg nem is élnénk ilyen hosszú ideig, hanem a petefészek “kimerülésével” az életünknek is vége lehetne.
A legtöbb állat ugyanis a termékenységének megszűnésével az életét is elveszti. Kivételt képeznek ez alól pl. az elefántok vagy a kardszárnyú delfinek, amelyek a poszt-reproduktív időszakban is jelentős időt töltenek a Földön. Esetükben az idősebb anyák már nem a szaporodásban vállalnak szerepet, hanem egy nagymama szerep aktiválódik náluk, amikor is segítenek az utódok nevelésében, az élelemszerzésben, és a csorda/csapat szociális stabilitását, a tudás átadását biztosítják.
Ez annyit jelent, hogy a folyamat korántsem arról szól, hogy a szerveink, mint egy mechanikusan működő, berozsdált alkatrész idővel elromlanának, hanem arról, hogy a fajfenntartás szempontjából biológiailag előnyösebb, ha a fiatal egyedek végzik a reprodukciós feladatokat, az idősebb egyedek pedig a csorda/csapat/közösség tevékenységeit más területeken támogatják. Egyúttal az is jelenti, hogy a petefészkek a változókor alatt nem “kimerülnek”, hanem inaktívvá válnak, és egy biológiai sürgősség esetén újra aktivizálódhatnak.
Na de miért fontos ez?
Mai (főleg nyugati) világunkban a nők poszt-reproduktív életszakasza a különböző társadalmi-gazdasági nyomások (mint, az individualizmus, az öregedés stigmatizálása, a technológiai fejlődés és a munka- és gazdasági fókusz,) hatására rendkívüli mértékben leértékelődött, ami a társadalmi struktúrák változásához, a közösségi szerepek gyengüléséhez és a fiatalságkultusz hajhászásához vezetett.
Innentől kezdve viszont a menopauza is konfliktussá vált, ami kellemetlenségek és tünetek sorát idézte elő.
A nyugati világ megítélése szerint a reprodukciós időszak végével, az Alfa-szerepünk elvesztésével lecserélhetővé válunk, amit az ego nehezen tud elfogadni, és változatos biológiai különprogramok sorát indítja be a helyzet megoldására.
(Mint pl: hőhullámok, izzadás, pulzusemelkedés - pánik, “kapuzárási pánik”, vagy szembejövő veszély félelmi konfliktus,-
csontritkulás - önértékelési konfliktus.
A változókorral nyilván megjelenik egy hormonális változás is, de ellentétben a modern világ menopauza tüneteivel, konfliktusok nélkül ezek alig észrevehető, harmonikusan lezajló folyamatok, és nem járnak extrém tünetekkel. A nagyobb hormonális- és hangulatingadozásokat a pozícióvesztéshez kapcsolódó konfliktusaink idézik elő.)
Kutatások szerint a japán nők kevesebb vagy enyhébb menopauzás tünetről számolnak be, különösen a hőhullámok tekintetében. Egy 1998-as összehasonlító tanulmány azt találta, hogy míg az amerikai nők 70%-a tapasztalt hőhullámokat, a japán nők körében ez az arány 20% alatt volt.
De mi lehet az, ami Japánban más?
A keleti kultúrákban, különösen Japánban, a konfuciánus hagyományok és a kollektivista szemlélet miatt az idősebb generációt hagyományosan nagy tisztelet övezi. Ez nem csak udvariassági formaság, hanem a társadalmi struktúra része.
Az idősebbeket (különösen a nőket) gyakran tekintik a család és a közösség bölcsének, és a stabilitás forrásának. A nagyszülők – így a poszt-reproduktív nők is – aktív szerepet játszanak az unokák nevelésében, a hagyományok átadásában és a családi harmónia fenntartásában. Például a többgenerációs háztartások (bár ma már ritkábbak) még mindig léteznek, ahol az idősebb nők tudása értékként jelenik meg.
Az öregedést nem veszteségként, hanem élettapasztalatként és tiszteletre méltó állapotként kezelik. Ez különösen látható a "Keiro no Hi" (az Idősek Napja) ünnepben, amit hivatalosan is elismernek, és az idősek iránti hálát fejezi ki.
Japánban a menopauzát (japánul kōnenki, ami "átmeneti éveket" jelent) nem betegségként vagy "hiányállapotként" kezelik, hanem az élet természetes részeként.
A kōnenki egy semleges kifejezés, és nem hordozza azt a drámai "véget" jelző jelentést, mint a "menopauza" a nyugati nyelvekben. Emiatt a nők kevésbé szenvednek konfliktusokat, és kevésbé fókuszálnak a várható tünetekre, és a társadalom sem dramatizálja ezt az időszakot.
Ezen írás nem törekszik teljességre, a témakör csak egy részét érintettem, és a bennünk zajló biológiai folyamatok és a konfliktus jellegének megértésére szolgál. Minden ember élete-életvonala egyedi, ezért a pontos kiváltó okokat személyre szabottan, a megélt események függvényében érdemes vizsgálni. Az, hogy ki hogyan birkózik meg a konfliktusaival egyénenként változó, más területeket másként kezelünk, attól függően, hogy mennyi negatív tapasztalatunk, kudarc élményünk gyűlt ott össze. Egy konfliktus feltárása nem helyettesíti az orvosi ellátást.
Kapcsolódó cikk:
Hogy ne maradj le semmilyen aktuális információról, iratkozz fel a hírlevelemre!
Tudj meg többet:
Ha szeretnél közreműködni abban, hogy milyen témában jelenjenek meg cikkek vagy egyéb tartalmak,
azt alább a hozzászólásoknál megteheted. Nagyra értékelem a visszajelzésed!
Ha támogatnád a munkám, sokat tudsz segíteni a cikkek megosztásával,
hogy az információ eljusson a megfelelő helyre, a megfelelő emberekhez.
Köszönöm megtisztelő figyelmed!
