Tartalom:
Mi az oka, hogy rettegünk betegségektől, a ráktól?
Mitől függ, hogy hogyan reagálunk egy diagnózis/konfliktus esetén?
Mi az oka, hogy rettegünk betegségektől, a ráktól?
Általánosan elfogadott, hogy "attól félünk, amit nem ismerünk", pedig ez elég távol áll az igazságtól.
A világ/a dolgok/az emberek legnagyobb részét nem ismerjük, mégsem félünk tőle.
Például aszteroidák jönnek-mennek a világűrben, a legnagyobb részéről nem tudunk, de többnyire nem is érdekel minket. Egészen addig, míg be nem mondják a rádióba/TV-be, hogy az egyik a Földet vette célpontba, és az ütközés az emberiség kihalását jelentheti. Pont ettől a pillanattól kezdünk el izgulni...
Vagy például egy ideje harmonikusan együtt dolgozom a Pistával, mire jön egy ismerősöm, és elejti, hogy "Tudod-e, hogy a Pista zsebtolvaj?". Nos hát pontosan addig a pillanatig tartott a nyugalmam, onnantól kezdve félteni fogom a zsebeim tartalmát.
Attól félünk, amiről valós, vagy valósnak vélt fájdalmas, nem kívánatos, életünket veszélyeztető tapasztalataink, emlékeink, hiedelmeink vannak.
A "betegségeket" általánosságban "negatívnak", nem kívánatosnak cimkézzük, egyrészt mert haláleseteket kötünk hozzá, vagy kórokozók alattomos támadásának véljük, másrészt napjainkban mindent ki akarunk küszöbölni az életünkből, ami "kellemetlen", ami kicsit megállásra késztetne, egyszerűen "nincs idő a fájdalomra". Olyan, mintha folyamatosan csak a nappalokat akarnánk megélni, nem adunk magunknak időt a pihenésre, a regenerálódásra.
A rák esetében egy összetett programozás zajlik, kezdve már a megfogalmazástól, hogy "rendkívül rosszindulatú, testemet támadó, burjánzó sejtekről" beszélünk. A gyógyászat, az alternatív gyógyászat nagy része a rák témakörével foglalkozik, már csak ez önmagában, hogy ilyen erőkkel harcolunk ellene (ráadásul hatástalanul!) is rendkívül félelmetessé teszi. Nap mint nap új "csoda"-gyógymódok kerülnek felfedezésre, amik állítólagosan gyógyítják a rákot, ugyanakkor újabb és újabb "rákkeltő anyagot" ismernek fel, ami már olyan mennyiséggé nőtt, hogy gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált az ezekkel való érintkezés.
Az egyik legártatlanabbnak tűnő, ugyanakkor legalattomosabb dolog, hogy a szórakoztatásra szánt filmek minimum felében az jelenik meg, hogy valamely fontos szereplő "rákban halt meg". És nyilván, ha ismerősünk vagy hozzátartozónk elvesztéséhez kapcsolódik az a hit, hogy a "rák okozta a halálát" az még inkább súlyosbítja és erősíti a rák HALÁLOS voltának elképzelését bennünk.
A már bennünk elültetett betegségekkel kapcsolatos hiedelmeket úgy tudjuk deaktiválni, ha bizonyosságot nyerünk testünk természetes működéséről, ha ismerjük és tapasztaljuk a biológiai természettörvények működését. Innentől már borzasztó egyszerű, hiszen a fejlődésnek van egy iránya. Ha nem a megfelelő irányba haladunk, ha a következtetéseket a tanult/felvett hiedelmeink szerint hozzuk, hamar zsákutcába futunk. Olyan ez, mintha az embert halála után a vaginán keresztül még visszatuszkolnánk az anyaméhbe. Ugye, hogy bizarr? Mert egyszerűen nem ez a dolgok menete.
Mitől függ, hogy hogyan reagálunk egy diagnózis/konfliktus esetén?
Nem attól, hogy megtanultuk-e a biológiai természettörvényeket.
És nem is attól, hogy értjük-e a biológiai természettörvényeket. Legalábbis nem csak attól.
Sokkal inkább attól függ, hogy mennyire alkalmazzuk azokat otthonosan, és milyen állásponttal rendelkezünk a testünk öngyógyító/regeneráló folyamataival kapcsolatban.
Amikor veszélyhelyzetbe kerülünk, - tehát valójában minden konfliktus esetén - mindig olyan automatikus válaszreakciót alkalmazunk ami már az életünk során, vagy a felmenőinknek bevált. Ha belegondolunk, ez teljesen egyértelmű, hiszen minden konfliktushelyzet egy "harcolj vagy menekülj" funkciót indít el bennünk, és ez az állapot nem alkalmas arra, hogy új stratégiákat és elméleteket felfedezzünk fel, hanem azonnali begyakorolt megoldást kíván.
Konfliktus helyzetben a tanult képességeink közül mindig azt választjuk, amiben aktuálisan jártasabbak vagyunk, amiben az aktuális tudásunk és meggyőződésünk szerint a legbiztosabbak vagyunk, hogy számunkra kedvező végkimenetelt eredményez.
Ha például dinnye evés után menekülnénk a helyi gazdák haragja elől, és menekülést közben meglátnánk egy biciklit a kerítésnek támasztva, viszont mi még soha nem ültünk biciklin,...
akkor az nem jelentene megoldást. 🙂 Még akkor sem, ha amúgy tisztában vagyunk a működésével. Sokkal inkább azt használnánk, ami már bevált, tehát például futnánk... jó gyorsan...
Lefordítva ezt a diagnózisokra, ha egy diagnózissal szembesülünk, akkor az a kérdés, hogy a betegségekkel kapcsolatban milyen állásponttal, tapasztalatokkal és hiedelmekkel rendelkezünk.
Akkor tudjuk hasznát venni a biologikus tudásnak, ha már megtapasztaltuk az összefüggések helyénvalóságát. Hiába ismerjük és értjük az összefüggéseket, ha a bennünk működő programozás, a "gyilkos vírusokkal" és a "halálos burjánzó sejtekkel" kapcsolatos félelmünk erősebb, mint az testünk tökéletes működésének tudása és tapasztalata. Konfliktus aktív állapotban mindig a már bevált programokat alkalmazzuk, ha az a természetes, hogy csak az orvos "gyógyíthat" meg, akkor az orvos segítségére, szavára fogunk támaszkodni. Ha az a tapasztalatunk, hogy a test önmagától is regenerálódik, nem esünk kétségbe egy diagnózis hallatán.
Mivel nem lehet előre tudni, hogy mikor érkezik egy következő bejelentés, egy következő diagnózis, érdemes minél előbb elsajátítani a megfelelő tudást és HASZNÁLNI azt, hogy az alkalmazott tudássá váljon. A külvilág eseményeit nem feltételen tudjuk mindig befolyásolni, de azt meg tudjuk tanulni, hogy hogyan vészeljük át a bonyolultabb időket egyszerűbben, rettegés nélkül...
Ezen írás nem törekszik teljességre, a témakör csak egy részét érintettem, és a bennünk zajló biológiai folyamatok és a konfliktus jellegének megértésére szolgál. Minden ember élete-életvonala egyedi, ezért a pontos kiváltó okokat személyre szabottan, a megélt események függvényében érdemes vizsgálni. Az, hogy ki hogyan birkózik meg a konfliktusaival egyénenként változó, más területeket másként kezelünk, attól függően, hogy mennyi negatív tapasztalatunk, kudarc élményünk gyűlt ott össze. Egy konfliktus feltárása nem helyettesíti az orvosi ellátást.
Kapcsolódó írás: A teremtés koronája - avagy a "média vírus" fénykora
Hogy ne maradj le semmilyen aktuális információról, iratkozz fel a hírlevelemre!
Tudj meg többet:
Ha szeretnél közreműködni abban, hogy milyen témában jelenjenek meg cikkek vagy egyéb tartalmak,
azt alább a hozzászólásoknál megteheted. Nagyra értékelem a visszajelzésed!
Ha támogatnád a munkám, sokat tudsz segíteni a cikkek megosztásával,
hogy az információ eljusson a megfelelő helyre, a megfelelő emberekhez.
Ha adományoznál a biologikus gondolkodás elterjedése érdekében, azt ITT tudod megtenni.
Köszönöm megtisztelő figyelmed!
Kedves Noémi!
Változó kori hőhullámoknál mi zajlik a testben es mi ennek a biológiai értelme?
Vajon mitől függ hogy pl egy napon vagy éjszakán belûl mikor jelentkezik?
Eddig sajnos még nem találtam rá biologikus választ.
Köszönöm! Kati
Kedves Kati!
A változókori hőhullámok nagyjából ugyanaz a jelenség, mint a pánikroham, csak "kicsiben" - tehát egy "szembe jövő veszély félelmi konfliktusnak" az EK-tünete, a kopoltyú-vezeték intimához kapcsolódik.
Az érzelmi tartalom egy közelítő veszélytől való félelem, egy "meleg helyzet", vagy "a vég", amit szeretnénk elkerülni.
A változókor esetében ez az elkerülendő dolog lehet a nőiességünk, a termékenységünk, a fiatalságunk elvesztése, vagy lehet akár a belénk programozott "kötelező változókori tünetekkel" kapcsolatos.
Gyakorlatilag ugyanaz, mint amit a férfiaknál "kapuzárási pániknak" hívnak, félünk, hogy valaminek vége szakad, hogy bezáródik egy képzeletbeli kapu.
Mivel epileptokrízis-tünet, ezért időben azt követően jelentkezik, amikor abbahagytunk az említett témákon való (tudatos vagy nem tudatos) agyalást.
Remélem, így számodra is értelmet nyer...
Köszönöm a kérdésed!
Noémi