Mivel a darázs szúrásához kapcsolatos tünetek igen változatosak, és egyénenként különbözőek, (de sokszor egy adott ember életén belül is különbözőek), ugyanakkor, számtalan esetben egyáltalán nem is jelentkeznek, ezért nem lenne helyénvaló szimplán a darázs mérgét felelősként beállítani a reakciók miatt.
Ahhoz, hogy választ találjunk, előbb érdemes lehet megismernünk az állatot magát.
A sárga-fekete csíkos, hártyásszárnyú rovarok közeli rokonai a méheknek, és azokhoz hasonló kolóniákat is alakítanak ki. A különbség, hogy míg a méhek a növények nektárját és pollenjét fogyasztják, a darazsak ragadozók, és bár a növényi nedvekbe és majd minden egyéb ehetőbe képesek belekóstolni, alapvetően felépítésük a rovarok levadászására szolgál, ezzel a rovarpopuláció gyérítését segítik. (Emiatt fontos részei a rovarvilágnak, - habár azt kevésbé szeretjük, hogy a méhek, és az általuk gyűjtött nektár is az étlapjukon szerepel. )
Míg a méhek fullánkja leszakad, ha megszúrják az áldozatukat, és emiatt elpusztulnak, a darazsak számtalanszor képesek megszúrni áldozatukat, mindenféle következmény nélkül, így nem félnek a fullánkjukat használni. Szúrószervükön keresztül mérget fecskendeznek az áldozatukba, amivel lebénítják azokat, és ha azok épp nem a saját ebédjüket képezik, a fészkükbe viszik a fejlődő lárváik táplálására.
Viszont akár a darazsak, vagy a darazsak energiája, a szúrás fájdalma vagy a méreg összetétele kapcsolódhat olyan korábbi fájdalmas emlékünkhöz, ami ezzel egy biológiailag bevált válaszreakciót indíthat el bennünk.
Tehát, ha az ember életében előfordultak az említettek, akkor érzékenyebben reagálhat a darázs közeledésére is. Ilyenkor a "darázs-energia" felidézése hívja elő azokat a válaszreakciókat, amik korábban az érintett élethelyzetben megoldást hoztak, amik az életben maradásunkat szolgálták.
De ha ránézünk a darázs szúrásához kapcsolt legjellemzőbb tünetekre, feltételezhető, hogy a reakciók nagy részének az oka konkrétan a darázzsal kapcsolatos ellenérzésünk, - ami (akár a gyerekkori) személyes tapasztalatokon túl, - a média és egyéb brit tudósok által közzétett félelempropagandából és az ebből növesztett hiedelmeinkből fakad, amik veszélyes fenevaddá, halálos ellenséggé növesztették a szemünkben a rovart. (Sok más rovarral egyetemben egyébként.)
A különböző tünetekhez persze különböző konfliktusok tartoznak, - de összességében mind egy (számunkra hatalmas) veszélyforrás jelenlétére vagy közeledésére utalnak:
Amikor ehhez nagymértékű ödémásodás is társul, akkor még "partra vetettnek" is érezzük magunkat, egyedül érezzük magunkat a problémával kapcsolatban. (vesegyűjtő csatorna különprogram).
Az általános gyengeség, az alacsony vércukorszint következménye, ami egy "tehetetlenségi konfliktus" miatt, a helyzettel kapcsolatos bénultság és kiszolgáltatottság miatt alakul ki.
Ezen írás nem törekszik teljességre, a témakör csak egy részét érintettem, és a bennünk zajló biológiai folyamatok és a konfliktus jellegének megértésére szolgál. Minden ember élete-életvonala egyedi, ezért a pontos kiváltó okokat személyre szabottan, a megélt események függvényében érdemes vizsgálni. Az, hogy ki hogyan birkózik meg a konfliktusaival egyénenként változó, más területeket másként kezelünk, attól függően, hogy mennyi negatív tapasztalatunk, kudarc élményünk gyűlt ott össze. Egy konfliktus feltárása nem helyettesíti az orvosi ellátást.
Kapcsolódó cikk: A parlagfű allergia biologikus háttere
Hogy ne maradj le semmilyen aktuális információról, iratkozz fel a hírlevelemre!
Tudj meg többet:
Ha szeretnél közreműködni abban, hogy milyen témában jelenjenek meg cikkek vagy egyéb tartalmak,
azt alább a hozzászólásoknál megteheted. Nagyra értékelem a visszajelzésed!
Ha támogatnád a munkám, sokat tudsz segíteni a cikkek megosztásával,
hogy az információ eljusson a megfelelő helyre, a megfelelő emberekhez.
Ha adományoznál a biologikus gondolkodás elterjedése érdekében, azt ITT tudod megtenni.
Köszönöm megtisztelő figyelmed!