Minden olyan határidőhöz, ami számunkra fontos, tartozik egy "HA", azaz egy feltétel, amit ha teljesítünk, akkor az vagy valamit hozzáad az életünkhöz, vagy legalább nem okoz veszteséget.
Az egyik oldalon a határidők ösztönöznek arra, hogy foglalkozzunk az adott problémával, a másik oldalon viszont, ha már a teljesítéshez szükséges idő a képességeink határát súrolja, vagy a cél teljesíthetetlennek tűnik, akkor a programalapú automatikus működésünket helyezik előtérbe, és hosszú távon "mókuskerékbe zárnak".
Habár az állatok világában lehet, hogy nincsenek dátumok és vekkerek, de maga a jelenség ugyanúgy létezik, például amikor egy ragadozó a prédáját üldözi, vagy épp fordítva, amikor a préda a ragadozó elől menekül. Egy gepárd esetében lekésni a határidőt, annyit jelent, hogy üres marad a gyomra, míg egy antilop esetében lekésni a határidőt, annyit jelent, hogy ő lesz a vacsora.
Emberi mivoltunkhoz képest túlságosan valószerűtlennek tűnhet a példa, de arra mindenképpen alkalmas, hogy észrevegyük, hogy mindkét esetben, - mind a vadászat, mind a menekülés esetén, - egy konfliktus aktív, egy túlélés érdekében felfokozott állapotról beszélhetünk, (ahol közvetlenül a pajzsmirigy, közvetetten pedig más szerveink is aktivizálódnak, ahol az érintett a rejtett tartalékait is beveti a cél érdekében.)
Talán nem mindig látszik közvetlenül, de tulajdonképpen az emberek esetében is a napi falat megszerzéséről, vagy az életben maradásról szól a hajsza. Habár a mai rohanásunk lehet, hogy még csak arról szól, hogy nehogy lekéssük a buszt, de a holnapi jelentése már a munkahelyünk elvesztése lehet...
Attól függően, hogy mennyire fontos nekünk a határidőhöz kapcsolódó érték, és mennyire könnyedén teljesítjük a feltételeket, attól függően vagyunk erőteljesebb vagy kevésbé erőteljes konfliktus aktív állapotban. Illetve minél közelebb kerülünk a határidőhöz, minél inkább azt érezzük, hogy "kifutunk az időből", ez annál inkább fokozódik.
Ennek egy általános következménye az egyre gyorsuló, egyre több eseményt tartalmazó életünkben, hogy egyre többet vagyunk felfokozott érzelmi állapotban. Minél sűrűbb a napirendünk, minél inkább a nyakunkon érezzük az idő ragadozó leheletét, annál feszültebbek vagyunk emiatt, annál inkább a programjaink szerint, AUTOMATIKUSAN működünk, annál kevésbé vagyunk képesek kreatív gondolkodásra, és tényleges DÖNTÉSekre.
Ez annyit jelent, hogy minél inkább szorít az idő, annál inkább a "hitünk szerint bevált dolgokra", hiedelmeinkre, szokásainkra hagyatkozunk, és annál kevésbé gondoljuk át választásunk alapját és jelentőségét.
Ennek egy egyszerű példája, ha bemegyünk a boltba, és igyekszünk minél hamarabb elintézni a vásárlást, akkor nem állunk le mérlegelni, hogy melyik mosóport válasszuk a 45-ből, nem állunk le elemezni az összetételeket, és az ár-érték arányokat, hanem azt visszük haza, amit (meg)szoktunk, - azaz, ami "bevált", - vagy amit a reklámban láttunk, - azaz amiről úgy hisszük, hogy mások számára bevált.
Ez ugyan apró dolognak tűnhet, - habár valószínű meglepődnénk, ha tényleg utánanéznénk, hogy mennyi az általunk vásárolt mosószer tényleges hatóanyagának tartalma/ára, amit a díszes csomagolásban sokszorosan higítva hazaviszünk...
De, ami ennél sokkal fontosabb, hogy ugyanez történik például egy politikai-, vagy egy egészségünkre vonatkozó választás esetén, ha úgy érezzük, hogy veszélyben vagyunk, hogy kifutunk az időből:
Azaz: azt a megoldást választjuk, amit megszoktunk.
Eddig is "jó" volt, (végül is életben vagyunk), és nem tanultunk/ismertünk meg más lehetőségeket, készségeket, amit az adott helyzetben hasznosítani tudnánk.
Ezért van az is, hogy amikor már megkaptunk egy számunkra félelmetes diagnózist, akkor már (többnyire) késő a hiedelmeinkről beszélni.
Ezt például kollektív szinten nagyon szépen alátámasztják az elmúlt két év félelem-járványával kapcsolatos történések. Ha már itt a veszély, akkor nincs időnk, azon gondolkodni, hogy az eddigi megoldások, mennyire váltak be, és igazán azon sem, hogy ez a veszély valós-e egyáltalán, hanem azonnal reagálunk. Akkor van időnk és képességünk átgondolni, hogy valójában mi történt, (mi történik,) ha újra azt érezzük, hogy biztonságban vagyunk, (ha a fenyegető helyzet valamilyen módon - akár fizikailag, akár elengedést alkalmazva - megoldódott).
Hatványozottan növekedhet a konfliktus aktivitás erőssége egy diagnózis közlése esetén, ha az orvos egy diagnózis mellé hozzáteszi azt is, hogy mennyi ideje van hátra az illetőnek. Ez ugyanis nem csak azt jelenti, hogy a veszély/ragadozó közelít, hanem, hogy az adott időpontban el is fog minket érni.
"Kérem, lépjen fel a futószalagra, a végén éhes krokodilok várják!"
Ha az érintett komolyan veszi, amit a tekintély mond, akkor mire az adott dátumig eljut, addigra olyan mértékű és mennyiségű a betegségéhez/halálfélelméhez vagy diagnózisához/prognózisához kapcsolódó konfliktussal szembesül, hogy azzal tulajdonképpen saját maga intézi el, hogy a prognózis beigazolódjon.
Ez nyilván szélsőséges példa, de szinte minden esetben hátráltatjuk a regenerálódásunkat, ha nem vesszük figyelembe a biológiai természettörvényeket, a bennünk működő folyamatok menetét.
Alapvetően, ami - a konfliktus megoldásán, és a kontroll elengedésén túl - leginkább szükséges a regenerálódáshoz, az az idő. Ezt nyilván nehéz elfogadni addig, amíg a "betegségeket" egy veszélyhelyzetként, egy életünkre törő "ragadozóként" értelmezzük, amely állapotból a lehető leggyorsabban menekülni szeretnénk,
(és amellett még a külvilág is azt sugallja, hogy egy "varázsszer" - gyógyszer - bevételével azonnal meg is oldódnak a problémáink).
Sajnos attól, hogy mi sietnénk, a bennünk működő folyamatok menete és üteme nem lesz gyorsabb.
Ha egy konfliktus aktív állapot ténylegesen és folyamatosan egy évig eltartott, akkor a regenerálódási fázis sem lesz rövidebb. (Habár a tünetek intenzitása természetesen a folyamatokhoz igazodva változik közben.)
Viszont azzal, ha azt várjuk, hogy az egy éves regenerálódás néhány hét alatt megtörténjen, azzal amellett, hogy magunkat is becsapjuk, hetente vagy kéthetente (mindig mikorra várnánk, hogy befejeződik a folyamat,) újabb és újabb konfliktusokat hozunk létre magunknak, és minden egyes mérföldkőnél csalódni fogunk magunkban, a testünk regenerálódó képességében, egyre inkább azt erősítjük magunkban, hogy nem működünk megfelelően.
És ha még éppen súlyosbodnak a tünetek (egyszerűen a regenerálódás menete miatt, vagy már a partra vetettségünk miatt,) akkor egyre inkább félni kezdünk a következményektől, és ahelyett, hogy regenerálódnánk, egyre erőteljesebb konfliktus aktív fázisba kerülünk...
Ezen írás nem törekszik teljességre, a témakör csak egy részét érintettem, és a bennünk zajló biológiai folyamatok és a konfliktus jellegének megértésére szolgál. Minden ember élete-életvonala egyedi, ezért a pontos kiváltó okokat személyre szabottan, a megélt események függvényében érdemes vizsgálni. Az, hogy ki hogyan birkózik meg a konfliktusaival egyénenként változó, más területeket másként kezelünk, attól függően, hogy mennyi negatív tapasztalatunk, kudarc élményünk gyűlt ott össze. Egy konfliktus feltárása nem helyettesíti az orvosi ellátást.
Kapcsolódó cikk:
Hogy ne maradj le semmilyen aktuális információról, iratkozz fel a hírlevelemre!
Tudj meg többet:
Ha szeretnél közreműködni abban, hogy milyen témában jelenjenek meg cikkek vagy egyéb tartalmak,
azt alább a hozzászólásoknál megteheted. Nagyra értékelem a visszajelzésed!
Ha támogatnád a munkám, sokat tudsz segíteni a cikkek megosztásával,
hogy az információ eljusson a megfelelő helyre, a megfelelő emberekhez.
Ha adományoznál a biologikus gondolkodás elterjedése érdekében, azt ITT tudod megtenni.
Köszönöm megtisztelő figyelmed!
