Minden elváltozásunk - vagy bennünk zajló változás - egy túlélés érdekében történő alkalmazkodás. Ugyan lehet, hogy a túlélés a mai világunkban már kicsit "erős" kifejezés, hiszen a legtöbbünk azért nincs kitéve közvetlen életveszélynek, de folyamatosan érnek különböző zavaró hatások, amikre így vagy úgy reagálunk, hogy ne kelljen túlságosan sokáig egy konfliktus aktív, egy aktív készenléti, felfokozott, stresszes állapotban maradnunk, hogy a zavaró tényezőn kívül más egyéb dologra is figyelmet fordíthassunk.
Például képzeljük el, hogy egy csendes térben vagyunk, és váratlanul megszólal egy zavaró, nagy erősségű hangforrás, hogyan reagálunk rá?
Első reakciónk lehet mondjuk, hogy kezeinkkel befogjuk a fülünket a zavaró hatás csökkentése érdekében, esetleg menekülünk a helyszínről. Viszont, ha ez a zajszennyezés folyamatosan fennáll, és nem opció, hogy elmenjünk a területről, testünk automatikusan elzárkózik és a kezeink nélkül is megoldja a problémát, tompítja az adott frekvencián történő hallásunkat, vagy akár (attól függően, hogy hogyan éljük meg az adott helyzetet) meg is szünteti a füllel történő érzékelésünket, hogy ne zavartassuk magunkat folyamatosan.
Miért is?
Amikor konfliktus aktív, tehát egy folyamatosan aktív készenléti állapotban vagyunk, testünk jelentős többlet energiát használ fel. Ebben az állapotban nem történik regenerálódás, hiszen minden figyelmünket és erőnket az aktuális probléma megoldására fordítjuk. Tehát ez az állapot nem tud örökké tartani, mert elfogy az energiánk, kimerülünk. Ha belegondolunk egy átlagos nappalt is kipihenünk éjszaka, ha a nappalt extrém fokozaton éljük, ez extrém regenerálódást von maga után.
Ez az elzárkózás, érzékelés tompítás bármely érzékszervünknél működik, ha zavaró hatásoknak, túlzott ingerforrásoknak vagyunk kitéve. Mivel folyamatosan ennek vagyunk kitéve, ennek megfelelően a rendkívül kifinomult érzékelés rendszerünk eltompul, mintha folyamatosan burkokat építenénk magunk köré, ezzel védve magunkat az intenzív behatások ellen. Hasonlóan a különböző elme-változások (a konstellációk) is a különböző érzelmi (sokk)hatásokkal szembeni érzékenységünket próbálják csökkenteni.
Napjainkra a népesség szaporulat, az extrém (gazdasági, politikai, társadalmi) verseny azt eredményezte, hogy minden irányból extrém erővel próbálnak (vagy próbálunk) hatni az emberek (eltompult) érzékeikre, hogy észrevehetővé váljon egy termék, egy szolgáltatás, egy politikai program, hogy kitűnjön a tömegből, hogy arra essen a választás. Vagy éppen, hogy egy termék átlag alatti minőségéről "díszes csomagolással" eltereljék a figyelmet. Ugyanez működik az egyén szintjén is, ez esetben én vagyok a termék egy munkához, egy pozícióhoz, egy párkapcsolathoz stb.
Például az alap esetben igen kifinomult szaglásunk a rengeteg inger és szennyezés hatására jelentősen eltompult, ennek ellensúlyozására vagy inkább elnyomására használjuk a rendkívül erőteljes illatanyagokat, parfümöket, hogy mégis elfogadhatóvá tegyük a "légkört", vagy épp kitűnjünk a "büdösből". 🙂
A kereskedelem egyébként szerteágazó módokon manipulál az illatokkal, ennek egyik példája a sütőipar által használt erőteljes vanília illat, ami úgy csalogatja a vásárlókat, mint a cukor a legyeket...
De ugyanúgy jelen van ez az íz-érzékelésünknél is, annyi felől bombáznak a mesterséges aromákkal, ízfokozókkal dúsított "kirobbanó" ízekkel, hogy a fűrészporból készített eper aroma mellett, a "hagyományos" eper ízét szinte már fel sem ismerjük.
Ugye az ízfokozóknak és aromáknak is két fő célja van, egyrészt, hogy kitűnjenek a többi élelmiszeripari termék közül az új, "szenzációs" ízkombinációkkal, másrészt pedig, hogy az amúgy már ehetetlen, rothadó élelmiszeripari hulladékokból eladható terméket varázsoljanak.
Ugyanúgy megjelennek a túlzások a látványban, az extrém kontrasztok, kirívó, vibráló színhatások, fényjátékok, lézershow, tűzijáték, a folyamatos akció, mozgás jelenlétében. Egy sima lovat ma már nem is tudunk értékelni, viszont a csillámpóni... 😄, na az már valami!
Ma már annyi inger, látvány-hatás ér például egy filmben, hogy egy 30 évvel korábbi változat a mostanihoz képest unalmas. Pedig többnyire nem a mondanivaló vagy az érték változott meg, hanem az érzékelésünk tompult olyannyira, hogy a kevésbé kontrasztos, kevésbé látvány- és hatásvadász témák már nem tartják fenn folyamatosan a figyelmünket.
Pozitív gondolkodás trend - A dolgok kívánatos oldalának túlszínezése.
Azt szokták mondani, hogy felgyorsult az idő vagy, hogy manapság egy élet alatt több életet is leélünk...
Én úgy látom, hogy a technika fejlődésével az információ áramlása gyorsult fel rendkívüli mértékben, jelentős tekintettel a nem kívánt információ beáramlására. Amíg mondjuk 30 éve kéthetente érkezett egy levél, ami "örömhírt" jelentett, addig ma nem győzzük kitörölni a spam-eket az e-mail fiókból, nem győzzük letiltani a különböző weboldalak értesítéseit és hirdetéseit, nem győzzük figyelmen kívül hagyni az utca óriásplakátjainak politikai és kereskedelmi manipulációit, a TV és rádió adók folyamatosan előtörő rém- és álhír áradatát.
Ez már annyira sok (vagy sokk), már annyira "fájdalmassá vált a rengeteg félelem keltő információ támadása", hogy megjelent a másik véglet, ahol elzárkózunk minden olyantól, ami nem rózsaszín: a pozitív gondolkodás. Eleinte megkönnyebbülést jelenthet a szenvedést okozó dolgoknak az életünkből való kizárása, és van úgy, hogy nincs is más választásunk az adott helyzetben, (és gyakorlatilag automatikusan történik), hogy tovább tudjunk létezni. De jó, ha tudjuk, hogy ilyen esetben a mosoly az arcunkon legalább annyira csak látszat, mint az eper ízű üdítő eper tartalma.
Ez annyit jelent, hogy a látszólagos boldogságunk hátterében az elnyomott, elfojtott érzelmeink ugyanúgy jelen vannak, nem tűnnek el, és megfelelő kiváltó környezetben aktivizálódnak.
Viszont azzal, hogy egyáltalán nem vagyunk hajlandóak az esetleg fájdalmas élethelyzeteinkkel szembenézni, azzal pont arra nem vagyunk képesek, hogy megoldjuk őket. Ugye nem fogom tudni eltávolítani a lőtt sebből a golyót, ha még ránézni sem tudok a sebre.
De nézzünk egy példát, hogyan használjuk ezt a mindennapokban:
A csecsemő ordít, jelezvén, hogy emésztési programjának végéhez ért, és ideje lenne tisztába tenni. Mivel Apát zavarja, hogy ordít, de nem fűlik a foga a probléma megoldásához, (hiszen az már kívül esik a rózsaszín tartományon), a büdös helyzetek helyett inkább pozitívan gondolkozik és ezt mondja:
"Nahát Fiam, te jó nagy sz.rban vagy!!! De ne törődj vele! Inkább fókuszálj a pozitív dolgokra! Inkább legyél hálás azért, hogy volt mit enned, vagy hogy ilyen finom volt a falat, amikor az még a tápcsatornának csak a kezdetén járt! Mondd szépen, világomban minden rendben van! Aztán várjunk, majd az univerzum segít megoldani a problémát..."
Nyilván ez teljesen abszurd példa, ugyanakkor, ha jobban belegondolunk, semmiben nem különbözik más élethelyzeteinktől.
Azt szeretném, ha észre vennénk, hogy a napjainkra már olyan mértékben eltúlzott a pozitív gondolkodás, mintha folyamatosan drog hatása alatt lennénk, [ELNÉZÉST A KIFEJEZÉSÉRT] mintha a hányásban is az üde tavaszi virágszirmokat keresnénk...
Ez nem azt jelenti, hogy most akkor negatívan gondolkodjunk, sokkal inkább azt, hogy próbáljuk meg kerülni a végleteket, hiszen képtelenség megoldani egy problémát, hogyha nem látjuk meg, nem veszünk róla tudomást.
Van úgy, hogy szükséges elterelnünk a figyelmünket, ha olyan helyzetbe kényszerülünk, amit átmenetileg (és szigorúan!!! átmenetileg) nem tudunk megoldni, illetve csak (rövid!!!) idő kérdése, hogy a megoldás vagy segítség megérkezzen. (A csecsemő esetében pl. ez az a helyzet, ha Anya éppen úton van hazafelé a pelenkával - mert otthon elfogyott...)
Vagy egy olyan esetben, ha valamilyen baleset folytán érsérülést szenvedünk, és a vérzés látszólag nem akar csillapodni, de már úton van felém a segítség, ilyen esetben érdemes használni a "pozitív gondolkodásunkat", és a sérülés helyett inkább azon merengeni, hogy hány színben pompázik a csillámpóni sörénye, ugyanis ez esetben a test könnyebben végzi a regenerálódási folyamatokat. Míg, hogyha pánikba esünk és erőteljesen arra fókuszálunk, hogy "el fogunk vérezni" vagy "nem fog megérkezni időben a segítség" a biológiai különprogramok miatt ez jelentősen súlyosbíthatja a helyzetet és növelheti a fájdalmat.
Ha azonban konfliktus okozta elváltozásban szenvedünk, (tehát minden nem balesetből, mérgezésből, roncsolásból adódó esetben,) érdemes óvatosan alkalmazni a pozitív gondolkodásunkat, ugyanis hajlamosak vagyunk minden más egyébbel foglalkozni, mint a kiváltó érzelem és probléma megtalálásával és megoldásával. Ilyenkor képesek vagyunk felkeresni a világ összes "varázslóját", alternatív terápiáját, a tudomány legújabb "csodaszereit", amiktől a gyógyulást reméljük, és amelyek hatására látszólagosan és átmenetileg javulhat a helyzet, viszont amint azt vesszük észre, hogy nem történik javulás vagy éppen súlyosbodnak a fájdalmaink, az elváltozásunk, akkor jelentős érzelmi visszaesés következhet be, ami sokkal többet árthat, mert az ember tartósan a kilátástalanság, reményvesztettség állapotába kerülhet, ami a biológiai természettörvények biztos tudásának hiányában kellemetlen dologgá fajulhat.
Tehát, ha tudom például, hogy az anyós jelenléte miatt folyamatosan húgyúti problémáim vannak, mert hát együtt lakik velünk a Drága, aki persze egyébként kedves, és egyáltalán nem rossz szándékú, de folyamatosan pakolgatja a dolgaimat és koránál fogva és neveltetése miatt mindent másként csinál, mint ahogy azt én szeretném és ez zavar. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy mennyire együttérzően gondolok rá, hogy mennyire vagyok hálás a munkáért, amit a lakásban végez, teljesen mindegy, hogy mennyire vagyok pozitív a jelenlétét illetően, ha meghallom, hogy nyikorog a foteljének rugója és nyílik a szobájának ajtaja, azonnal görcsbe rándul a gyomrom és erősebben markolom a kést a konyhában a zöldség aprítás közben. 🙂
Ilyen esetben igazán csak akkor tudok pozitívan gondolni a helyzetre, és akkor érek el tényleges megnyugvást, ha már megoldottam a kiváltó problémát, tehát, ha már meg van a dátum, hogy a drága Mama két hét múlva költözik a saját lakásába. A helyzet megoldásáig csak az indulataimat próbálom kontrollálni.
Elváltozásainkat tekintve sokkal fontosabb lenne megismernünk működésünk dinamikáját, és tapasztalataink folyamatos gyarapításával megerősíteni és biztonsággal elfogadni azt, minthogy vég nélkül a különböző állapotok, tünetek kontrollálásán, módosításán, temperálásán dolgozunk. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi irányít, hogy a betegségekkel kapcsolatos félelmeink és hiedelmeink csak kondícionált mivoltunknak köszönhetők, és csak illúziók, akkor vagyunk képesek arra, hogy felhagyjunk a folyamatos hadakozással és a védekezéssel, hogy a testünk végre egyensúlyba kerüljön, és bármilyen regenerálódás végbe mehessen.
Fontos megjegyeznem, hogy ezen írás nem törekszik teljességre, a témakör csak egy részét érintettem. Minden ember élethelyzete egyedi, ezért egy-egy elváltozás pontos kiváltó okait is személyre szabottan, a megélt események függvényében érdemes vizsgálni. Az, hogy ki hogyan birkózik meg a konfliktusaival egyénenként változó, más területeket másként kezelünk, attól függően, hogy mennyi negatív tapasztalatunk, kudarc élményünk gyűlt össze azon a téren.
További információt a témával kapcsolatban a tréningeken vagy személyes konzultációk során tudhatsz meg.
Hogy ne maradj le semmilyen aktuális információról, iratkozz fel a hírlevelemre!
Kapcsolódó tartalmak:
A komfortzóna fogságában
Nem azt várják tőled, hogy dönts, hanem, hogy reagálj!
Tudj meg többet:
