(2022.10.23)
Az emberek általában nem akarják elfogadni, hogy a változáshoz összeomlásokat kell megélnünk, talán túl nagynak tartják az árat, amit a fejlődésért cserébe "fizetniük" kellene..., de az az igazság, hogy ez elkerülhetetlen, ahhoz, hogy az a változás ne csak egy napig tartson.
Tulajdonképpen csak akkor fejlődünk/változunk érdemben, ha egy idejétmúlt program érvényét veszti bennünk, ha felismerjük annak alkalmatlanságát. Minden ilyen alkalom valamekkora mértékű veszteséget jelent, valamekkora összeomlást.
A programoknak meg van a jelentőségük az életünkben, de általánosságban elmondható, hogy valaki minél inkább "programok által vezérelt", annál inkább rutinszerűen működik, és minél több program alól felszabadulunk annál inkább kreatívvá válunk, annál inkább képesek vagyunk jelen lenni az életben, annál inkább képesek vagyunk ténylegesen gondolkodni.
A programoktól megszabadulni azért nem egy egyszerű történet, mert az egó (mint a programok összessége) mindent megtesz, hogy megvédje azokat.
Például jelen vannak az életünkben az olyan hiedelmek formájában, mint:
- Ha jól, tanulsz/sokat dolgozol, gazdag leszel.
- Ha kevesebbet eszel, lefogysz.
- Ahhoz adni kell, hogy kapjál.
- Ha vizes fejjel mész a hidegre, agyhártyagyulladásod lesz.
- Azért nem éred el a célod, mert nem vagy elég pozitív.
- Az ismeretlentől félünk... stb.
A hétköznapjainkban számos olyan tanult hiedelmet ismételgetünk folyamatosan, amik akadályoznak minket abban, hogy tovább lépjünk.
Ezek egy része az oktatásból, egy másik része a médiából, vagy híres emberektől származik, esetleg közmondások vagy közhelyek, amiket fogalmunk sincs, hogy miért kántálunk, de elfogadjuk, mint igazság, és ezáltal elzárjuk a lehetőségét annak, hogy megismerjük azt, ami tényleg igaz, legalábbis közelebb áll hozzá.
Hogy miért lehetetlen ez összeomlás nélkül?
Mert a meggyőződéseinket, a hiedelmeinket, (programjainkat) igen komoly erőkkel védelmezzük, hiszen ezek jelentik számunkra a biztonságot, a túlélést.
Ha csak egy idevágó biologikus példát nézünk, például, hogy: a mikroorganizmusok barátaink, hogy csíralemezektől függően vannak jelen az elváltozásoknál és segítik a regenerálódási folyamatokat.
Ez egy borzasztó egyszerű dolog, és igazán egyszerű megérteni is, ha az ember veszi a fáradságot és végigveszi a biológiai természettörvényeket.
Talán, azt gondoljuk, hogy az orvosok nagy része azért nem érti meg, mert buta, vagy mert gonosz?
Nem, az orvosok nem buták, és nem is gonoszak, - sokkal inkább büszkék.
A legtöbben köszönik szépen, elég jól megvannak azzal a tudással, amivel rendelkeznek, és az utolsó, amit szeretnének, hogy egy "külső" információ, bekerüljön a tudatukba valahogy, és a biztonságukat, a jól működő életüket tönkre tegye.
Az orvosokba sokkal erőteljesebben bevésődött az akadémikusok által preferált szemlélet, - amit az átlagember hétköznapjaiba is megpróbálnak erőteljesen beletuszkolni, - mert sokkal többet foglalkoztak vele, sokkal többet vizsgáztak belőle, sokkal inkább a tananyagtól, illetve a tananyag visszamondásának helyességétől függött az életük.
A tanítás/tanulás körülbelül úgy működik, mint a kutyák idomítása. Az egyik oldalon, ha az parancsszóra leül, jutalomfalatot kap, - tehát, ha megtesz bizonyos lépéseket, teljesülnek a vágyai, - a másik oldalon, ha nem kívánt módon viselkedik, akkor szidással, fájdalommal szembesül.
És nyilván a kutyák is, és mi emberek is az elismerést szeretjük átélni, ugyanakkor mindent megteszünk, hogy elkerüljük a fájdalmat.
Ezek az okulások/okítások nem feltétlen a katedráról, hanem teljesen természetesen az élet apró mozzanataiban történnek.
Például gyerekként látjuk, ahogy a szüleink félnek, féltenek a "betegségektől", a "kórokozóktól", ezért mi is átvesszük ezt a "szokást", és ellenségnek tekintjük, (túlélésünk érdekében).
Gyerekként látjuk, hogy a szüleink is az orvosra hallgatnak, ezért átvesszük ezt a viselkedést.
Gyerekként látjuk, hogy a média is uralja a szüleinket, tehát mi is alávetjük magunkat.
Ha esetleg a szüleink is orvosok, igazából a hiedelem már szinte a vérünkben van, és mivel anya és apa is hozzánk tartozik, ezért egyértelmű, hogy a külvilággal szemben a szavaik szentek lesznek.
Aztán az iskolában és az egyetemen, mivel hogy orvosok szeretnénk lenni, megtanuljuk, hogy mindent szóról szóra vissza kell mondani, ahhoz, hogy teljesüljenek a vágyaink, mert ha nem, veszteséget érzünk, veszthetünk aktuális pozíciónkból.
A sokéves tanulmányaink után már teljesen biztossá válunk abban, hogy amit tanultunk, az az igazság, az a jó, az a helyes, hiszen hány száz, vagy ezer alkalommal megerősítettek minket benne?
Plusz még hozzájön az egészhez a büszkeségünk is, hogy képesek voltunk ezt az öt-tízéves kőkemény programozást végigcsinálni, és hogyan vehetnénk valaki olyat figyelembe, hogyan hallgathatnánk egy olyan valakire, aki ezt nem tette meg, vagy megtette, de az ellenkezőjét állítja annak, mint ami rögzítve van az akadémikus irodalomban?
Na most, a kutyát is lehet arra is idomítani, hogy megtámadjon, megharapjon valakit, és lehet kedvességre, barátságosságra is...
Tehát az, hogy hosszú időn keresztül tanulunk valamit, még nem jelenti azt, hogy bármit is "tudunk" a témáról (bármilyen területen), vagy hogy az egybevág a valósággal.
Az orvosok esetében akkor szokott változni a tanult programozás, amikor a gyakorlatban látják, hogy a kezelések többsége életellenes, és a tanult "hiedelmek" sorra megdőlnek a napi munkájuk során.
Ezek a megdőlések az összeomlások. Ilyenkor, amikor látják, hogy a hosszan biflázott tudás nem támogatja a munkájukat, és az életüket, kezdenek el keresni új megoldásokat.
De egészen addig, amíg minden hitük a tananyagban van, addig minden eszközzel védeni fogják azt.
Így van ez az életünk minden területén, minél többet, minél hosszabb ideig erősítenek bennünk/erősítünk magunkban egy programot, annál jobban ragaszkodunk hozzá. Minél tovább halogatjuk azt, hogy szembenézzünk a tényekkel, annál kellemetlenebb lesz a kijózanodás.
De egy jó példa a hiedelmekre és az ébredésre a Mikulás esete. Gyermekkorunkban simán bedőltünk annak, hogy a Mikulás figyel minket, és ha jók leszünk megjutalmaz minket, és csak néhány "jutalom-cukorka" kellett hozzá. Aztán később, mikor a barátunk, vagy testvérünk elárulta az igazságot, emlékszünk, hogy mennyire rosszul éreztük magunkat..? Pont ugyanez történik minden alkalommal, amikor egy illúzió szertefoszlik az életünkben, vagy amikor valamilyen más területen összeomlás ér minket. Ez attól függően jobban-, vagy kevésbé fájdalmas, hogy milyen mértékben építettük eköré az életünket, hogy mennyire határozta meg a veszteségünk tárgya az értékünket.
Minél több hiedelem összedől a "fejünkben", annál érettebbé válunk, annál nagyobb lesz a tényleges tudásunk, a gondolkozásra való képességünk.
Ezen írás nem törekszik teljességre, a témakör csak egy részét érintettem, és a bennünk zajló biológiai folyamatok és a konfliktus jellegének megértésére szolgál. Minden ember élete-életvonala egyedi, ezért a pontos kiváltó okokat személyre szabottan, a megélt események függvényében érdemes vizsgálni. Az, hogy ki hogyan birkózik meg a konfliktusaival egyénenként változó, más területeket másként kezelünk, attól függően, hogy mennyi negatív tapasztalatunk, kudarc élményünk gyűlt ott össze. Egy konfliktus feltárása nem helyettesíti az orvosi ellátást.
Kapcsolódó cikkek:
Hogy ne maradj le semmilyen aktuális információról, iratkozz fel a hírlevelemre!
Tudj meg többet:
Ha szeretnél közreműködni abban, hogy milyen témában jelenjenek meg cikkek vagy egyéb tartalmak,
azt alább a hozzászólásoknál megteheted. Nagyra értékelem a visszajelzésed!
Ha támogatnád a munkám, sokat tudsz segíteni a cikkek megosztásával,
hogy az információ eljusson a megfelelő helyre, a megfelelő emberekhez.
Ha adományoznál a biologikus gondolkodás elterjedése érdekében, azt ITT tudod megtenni.
Köszönöm megtisztelő figyelmed!
